2017. december 31., vasárnap

Dallos Sándor: A nap szerelmese *Mini-könyvklub 8*

Fülszöveg:
Munkácsy Mihály, a legnagyobb magyar festő regényes életrajzának első része ez a könyv. Nehéz fiatalsága, pályakezdő éveinek viszontagságai összegződnek e kötetben, bemutatva a századvégi magyar Alföld világát, a polgárosodó főváros forgatagát, a bécsi festőiskolát. Szinte népmesehősként indul el életútján a kis asztalosinas. Pályája töretlenül ível felfelé, mégis már ebben a kötetben felsejlenek a tragédiák, amelyek egész életútján ott sötétednek. Hite, energiája, a szépség utáni vágya, tehetsége azonban elpusztíthatatlan, a tragédiák is művészete kiteljesedésének eszközei.

Könyvadatok:
Téma: 
Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti kiadás éve: 1957
Oldalszám: 506 oldal
Megrendelhető: KMK (a két könyv egyben van, én csak az elsőt olvastam)

Miért pont ez?:
Elfogulatlan vagyok Munkácsy Mihály festményei iránt, viszont a művészről eddig keveset tudtam. Ezért esett erre a könyvre a választásom a Mini-könyvklub 8. fordulójának utolsó hónapjában. Én ezzel a könyvvel és ezzel az értékeléssel búcsúzok a könyvklubtól. Több mint 2 évig voltam a tagja, és minden pillanatát élveztem. Mostanában nagyon nem akartak összejönni az olvasások és az értékelések, ezért döntöttem úgy, hogy egyenlőre a 9. fordulót kihagyom. 

Véleményem:
Dallos Sándornak a könyvében sikerült igazán objektív hangot megütnie. Egy külső szemlélő, egy narrátor meséli el nekünk a fiatal Munkácsy életét. Aki egészen profin írja le a személyek belső világát, a környezetet és a párbeszédeket. tő 

A nap szerelmese 8 éves korától egészen 26 éves koráig meséli el Munkácsy életét. A festő kiskorában mind két szülőjét elvesztette, ezért az eredeti nevét sem igazán használta. Munkácson született., ezért később ezt a nevet vette fel. Nagybátyja, Reök István asztalosnak adta a 11 éves gyermeket, aki szívből gyűlölte ezt a szakmát. Már akkor festegetett és komponált, amiért a mesterektől szidás és verés járt. Később, mikor már az asztalos mesterséggel felhagyott, pártfogót és tanárt talál Szamossy Elek személyében. 1863-ban Pestre költözött, ahol két jó barátot és festőtársat talál magának.Tanult Bécsben is a Képzőművészeti Akadémián Rahl mestertől. Ezt az időszakot egy bárónő társasága is boldoggá tette. És nagyjából a fél könyv ennek az egy évnek a leírásával foglalkozik. A festő élete során nagyon sokat betegeskedett, kezdve a vérbajtól a részleges szemvakságig.  
A könyvben engem leginkább a női alakok fogtak meg. Mindegyik más-más jelenés. Van közöttük parasztlány, öreg banya, fogadott lánytestvér, érzéki szerető. Mindegyik más érzelmeket vált ki a fiatal férfiból. Munkácsy életére nagy hatással voltak a nők. Nekem kicsit úgy tűnt, hogy mindegyik nőben az anyát kereste. Bálványozta őket, múzsaként tekintett rájuk. A teljes feltétel nélküli szeretetet és elfogadást kívánta meg tőlük. 
Úgy érzem, hogy sok újat megtudtam magáról a festőről és a festményeiről is. Sajnos  az utóbbit majdnem sikerült megutálnom. Nem tetszett a gőgje, az, hogy állandóan mások fölé akart kerekedni. A többi festő és a tanítói bálványozták, de ő mégis abba akarta hagyni a festészetet. Egyszóval nagyon indulatos és szélsőséges volt az alakja.
A vége kicsit összeszedetlen és elnagyolt volt. Addig mindent nagy részletességgel mesélt el az író, és a végét csak úgy összecsapta. De lehet csak azért volt ez az érzésem, mert Munkácsynak több képe került előtérben az utolsó fejezetben, mint az egész könyvben.

Összességében teljesen másra számítottam. Az író személye és elbeszélés módja kellemesen hatott, a festőé már kevésbé. 
Összegzés:

Plusz1:
Pár képpel készültem nektek, amik a könyvben szerepelnek és történetüket is megismerhetjük. 

Siralomház:


Munkácsy ezt a képet összesen ötször vázolta fel és kaparta le, mire sikerült olyan vázlatot (!) készíteni, ami megfelelő volt. A vázlatot a kiszínezése előtt egy amerikai kereskedőnek adta el, és addigi képei több mint háromszorosát kereste meg vele. Évekkel később újra megfestette a kompozíciót. A képet egy gyermekkori emlékére alapozva készítette. Amikor a szabadságharc után a betyárokat elfogták, és elítélik. A kivégzés előtti nap látható, ahol a betyártól végső búcsút vesznek az emberek és az ő személyükben az egész magyarság is. 

Vihar a pusztán:
Erről a képről annyit tudunk meg, hogy külföldi tanulmányai során festette. Általában a képeit hazaküldte, hogy itteni pártfogójával eladassa vagy kiállíttassa. A Vihar a pusztán nagyjából egy időpontban keletkezett a Dűlő szénásszekér című alkotásával

A regélő honvéd:

Ez a kép sajnos elveszett az idők során, az itt látható is csak egy vázlat. Munkácsynak ez volt az első képe, amit Budapestre érkezve festett. Egy éjszakát örökít meg, amelyen egy volt honvéd katona meséli el a 48-49-es szabadságharcokat. Munkácsy azt a drámai pillanatot próbálta megörökíteni, amikor a beszélő oda ért, hogy: "Ezerkétszáz honvéd halt meg akkor, ha jól számba veszem, legalább nyolc falu színe-java legénysége két nap alatt". Valójában a szobában csak négyen tartózkodtak, a többi alakot maga a festő képzelte oda. Az egyik festőtársa (Than Mór) kicsit át is festette a képet. Végül Harsányi vette meg tőle 30 Ft-ért, és a Társulata kiállításán kisorsolták.

Húsvéti locsolkodás:

A sok közül ez az egyik kedvencem. Ezt a képet már a regény vége felé festi és szinte csak említés szintjén szerepel a címe. Látszik benne a népies és hagyományos vonal, amit képviselt. 

Petőfi búcsúja a szülői háztól:



Petőfi költészete nagyban hatott a fiatal Munkácsyra. Szinte istenként tisztelte, aki a hazáért mindent feláldozott. A könyvben többször is megjelenik a költő alakja, akit végül Munkácsy meg is festett. Igaz erre már csak akkor került sor, amikor visszatért Budapestre, mert kizárták a bécsi akadémiáról.


Plusz2:
Hoztam egy kis beleolvasót a történetbe, hátha felkeltettem az érdeklődéseteket. :)

2017. december 9., szombat

Markus Zusak: A ​könyvtolvaj *Mini-könyvklub 8*

Fülszöveg:
1939, a náci Németország A Halálnak sohasem volt még ennyi dolga, de ő már tudja, hogy ez még csak a kezdet. Mert a Halál bölcs és kíváncsi, szeretne mindent tudni az emberekről. Együtt is érez velük, ha csak ideje engedi.
Ő meséli el ezt a történetet, amely egy német kislányról, Lieselről, a családjáról és a barátairól szól. Meg fanatikus németekről. És egy zsidó fiúról, akit a háború alatt egy pincében rejtegetnek.
Liesel imád olvasni, és ha csak teheti, könyveket lop. De a legkedvesebb könyve az, amit a pincében rejtőzködő zsidó fiú ír neki. És egyszer csak hullani kezdenek a bombák.


Könyvadatok:
Téma: 
Kiadó: Ulpius-ház
Megjelenés éve (magyarul): 2010
Oldalszám: 598
Megrendelhető: OLVASÓK BOLTJA

Miért pont ez?:
Pontosan 4 éve akarom elolvasni ezt a könyvet. Az egyik osztálytársam hívta fel rá figyelmemet. Korábban is hallottam már róla, de ekkor neki sikerült rá is beszélni az olvasásra. Bele is kezdtem, csakhogy nem tetszett az író és a narrátor (a halál) stílusa sem. Szinte rettegtem a mostani Mini-könyvklub miatt, aztán sikerült jól le is csúsznom az értékelés időpontjáról (pedig sikerült időre elolvasnom). 

Véleményem:
A narrátor elbeszélési módjával most, 4 év után, sem sikerült kibékülnöm. Valahogy nem akart ez a dolog menni. Azt már rég elfogadtam, hogy a halál meséli el Liesel történetét, és közben beszúr egy-két dolgot, ami a saját tapasztalataira alapszik. Például nagyon érdekesnek tartottam ezt a mondatát:
"Azt mondják, a háború a halál legjobb barátja, de nekem erről más a véleményem. Számomra a háború olyan, mint az új főnök, aki lehetetlent követel. Megáll a vállad fölött, és egyfolytában ugyanazt ismételgeti: „Csináld meg, csináld meg!” Úgyhogy keményebben dolgozol. Megcsinálod. A főnök azonban nem köszöni meg. Hanem még többet követel."


A könyv végét pedig így fejezi be:
"Engem az emberek kísértenek."

A halál azonban sokszor rontja el az izgalmas részeket. Nagyon sokszor (szinte mindig) előrevetíti a fontosabb dolgokat. A könyv végét szinte már az első perctől kezdve tudjuk. Tudjuk, hogy mindenki meg fog halni, aki fontos ebben a történetben. 

Most, hogy ennyit beszéltem a narrátorról, beszéljünk egy kicsit a történetről is, amely a II. világháború náci Németországában játszódik. Ehhez híven van benne minden: propaganda, könyvégetés, kommunisták, szegénység, dicsőség, üldözők és üldözöttek. És ezeket nagyon is jól ábrázolja!

Vannak benne aranyos részek. Ilyen például, amikor a Papa mindig harmonikázik, vagy amikor olvasni tanulnak. Számomra ezek a jelentek egy kis meghittséget és szeretetet csempésztek a könyv egyébként komor hangulatába. 

A szereplőknek ennek ellenére rengeteg megpróbáltatást kell túlélniük. A mosónő (a Mama) például a lányával viteti és hozatja a ruhákat, hátha megsajnálják szegényt. A gyerekek éheznek, így lopni kényszerülnek. A bombázások megrémisztik a legbátrabbakat is. 

Kedvenc részeim: 
Amikor Rudy Liesel könyvéért beugrik a folyóba, és visszahozza neki.

Amikor Liesel és Max ellopja a felhőt. 

Összegzés:
A film:
Nagyon jól átadja a könyv hangulatát, és a fontosabb dolgok nagyon jól ábrázolva vannak. A jelenet, amikor Liesel a tűzből kilopja a könyvet jobb nem is lehetett volna. A hangsúly itt áttevődik a holokausztra és Maxra.